2016/12/21

Nagyalföldi karácsonyi tekercs

A Parókia konyhájában Szakácsmustra játék van, aminek alkalmával egy ismert szakácstól főzünk/sütünk csapatosan. Limara péksége van most soron, én pedig egy igazi karácsonyi finomságot választottam tőle, amivel a sütőmnek ,,hála" újrakeresztelve ismerkedhettek meg. 

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 12 dkg vaj
- 7 dkg zsír
- 5 dkg porcukor
- 1 teáskanál szárított élesztő
- 1 tojás sárgája
- egy nagy csipet só
-  0,5 dl habtejszín
- 1,2 dl hideg víz
A töltelékhez:
- 20 dkg 70 %-os étcsokoládé
- 2 evőkanál holland kakaópor
- 10 dkg cukor
- egy csipet só
- 3 púpos evőkanál narancslekvár (az enyémben héj is volt, mehet bele nyugodtan)
- 1 teáskanál vaníliakivonat

Elkészítés:
A lisztet tálba szitálom, hogy teljesen csomómentes legyen, majd belemorzsolom a vajat, és a zsírt. Hozzáadom a sót, a cukrot, és az élesztőt, ezekkel is elkeverem. Beleteszem a tojás sárgáját, hozzáöntöm a tejszínt és a hideg vizet, majd gyors mozdulatokkal összegyúrom. 
Három nagyjából egyenlő nagyságú cipóra osztom a tésztát, letakarom, és fél óráig hagyom pihenni.


Míg a tészta pihen, nekiállok a tölteléknek.  A csokoládét lereszelem. Ha szerencsém van, van aprítóm, ha nincs, akkor kézzel, a sajtreszelő kis lyukán. Nagyon kedves kis darabkák lesznek belőle, egyáltalán nem kis idő alatt.


Hozzáadom a lereszelt csokihoz a cukrot, a sót, a kakaóport, és a vaníliakivonatot. Ehhez annyi narancslekvárt kanalazok, amivel kellemes, kenhető állagú krémet kapok. Az én lekvárom dzsem volt, úgyhogy képtelenség volt krémes állagúra hozni, úgyhogy picit felmelegítettem, így sikerült krémesre csinálnom, nagyjából három evőkanál narancslekvárból. (Ha túl híg lenne, őrölt dióval, vagy kekszmorzsával lehet sűríteni).
Ha megvan a krém, félreteszem, és visszatérek a tésztákhoz. Enyhén lisztezett felületen egyesével kinyújtom őket nagyjából 6-8 mm vastagra, rákenem a tölteléket úgy, hogy a szélén maradjon hely, majd ráhajtom a jobb, felső, és bal oldalát egy picit. Mutatom:


Ha ez megvan, alulról elkezdem feltekerni a tésztát, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem. Így teszek a másik két tésztámmal is, és amennyire lehet, távol teszem őket egymástól a tepsiben.



Lekenem egy tojás sárgájával, és 30-40 percig hagyom így, majd tojás fehérjével kenem le, majd letakarom, hogy ne száradjon ki, és száraz, hideg helyre teszem egy éjszakára. (Nekem ez a fűtetlen előszoba volt).
Másnap reggel így néz ki:


Előmelegítem a légkeveréses sütőt 180 fokra, és míg melegszik, alaposan megszurkálom a tekercseimet. Én ehhez egy hurkapálcikát használtam, alaposan, jó sok helyen megszúrtam a tekercseket, jó mélyre szúrtam, hogy biztosan tudjon távozni a levegő.


Ha előmelegedett a sütő, beteszem a tekercseket, és 30 percig sütöm őket.


Tipp:
Hideg helyen, celofánnal becsomagolva sokáig tartható.


Nehézség: nehéz
Idő: kb. másfél óra + egy éjszaka
Adag: 3 tekercs
Mosogatnivaló: sok

2016/12/20

Klasszikus brownie

Azt hittem, hogy csak száraz, kakaós tészta lesz. Mekkorát tévedtem! Az olvadó csoki a közepén…mennyei.

Hozzávalók:
- 2 dl víz
- 1 dl natúr joghurt
- 4 evőkanál kakaópor
- 22 dkg vaj
- 25 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- 1 kávéskanál szódabikarbóna
- 2 tojás
- 1 tábla étcsokoládé

Elkészítés:
A vizet egy lábasba öntöm, beleszórom a kakaóport, és belevágom a vajat. Felteszem a tűzre melegedni. Ha forr, leveszem a tűzről, elkeverem benne a cukrot. Hagyom picit hűlni, hozzákeverem a lisztet és a szóbabikarbónát. Ezután megy hozzá a joghurt és a két tojás, s körkörös mozdulatokkal teljesen csomómentesre dolgozom a hozzávalókat. A sütőt 170 fokra kapcsolom, hadd melegedjen. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral úgy, hogy a tepsi oldalát is fedje a papír. Nekem ez egy négyzet alakú, 22.5 x 22.5 cm-es, 4 cm magas tepsi volt. A tészta felét beleöntöm a tepsibe, szépen elegyengetem benne, majd rátördelem az étcsokit. (Az enyémet állati nehéz volt törni, úgyhogy vágtam, így kisebb darabok lettek). Ha megvan az étcsoki-dobálás, ráöntöm a tészta másik felét, ezt is elegyengetem, majd beteszem a sütőbe, és 25 percig sütöm.
25 perc elteltével tűpróbával ellenőrzöm, de jónak kell lennie. Kiveszem a sütőből, hagyom hűlni pár percet, és rögtön tálalom. Ha kihűlt, hűtőbe teszem, de úgy is isteni finom!

Tipp:
Karácsonykor a száraz alapanyagokat üvegbe lehet tölteni, és így ajándékozni valakinek. Én már kipróbáltam a módszert, és nagy sikert értem el vele :) Csak ne felejtsük el csatolni az elkészítési módot! 




Videó a készüléséről:



Nehézség: könnyű
Idő: kb. 45 perc
Adag: kb. 16 nagyobb kocka
Mosogatnivaló: kevés



A receptet itt találtam: http://receptneked.hu/edes-sutemenyek/browniek/csokis-brownie-2/

2016/12/16

Karácsonyi kekszek

Hozzávalók:
- 150 gramm liszt
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- 1 teáskanál őrölt szerecsendió
- 1 teáskanál őrölt gyömbér
- 70 g vaj
- 3 evőkanál méz

Elkészítés:
A lisztet összekeverem a fahéjjal, a szerecsendióval és a gyömbérrel, majd belemorzsolom a vajat. Ha jó morzsásra sikerült dolgozni, hozzáadom a mézet, és tésztává gyúrom. Ha valamilyen oknál fogva nem akarna összeállni, mehet hozzá még egy evőkanál méz, de három általában elég. Letakarom a tésztát, 30 percre hűtőbe teszem, majd e 30 perc elteltével lisztezett felületen 6-8 milliméter vastagra nyújtom. Kiszúrom a formákkal, és ha a későbbiekben dísznek használom, a felső részére csinálok egy kis lyukat, én ezt szívószál híján tollal csináltam. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem a fákat, majd 15 percre hűtőbe csúsztatom, majd megint 15 perc után 180 fokra előmelegített sütőbe teszem. 10-15 percig sütöm, s míg sül, egy másik tepsire készítem a második adag tésztát. Ha elkészült teljesen hagyom kihűlni őket, majd tetszés szerint díszítésbe kezdek.

Tipp:
Hetekig eláll gond nélkül, úgyhogy december elején is lehet készíteni, akár a Mikulást ezzel a sütivel várni, de pár nap után kiszárad, úgyhogy a fán, vagy bárhol máshol sajnos csak dekorációs jelleggel tud tartózkodni. 



Nehézség: könnyű
Idő: kb. másfél óra
Adag: kb. 30 darab karácsonyfa
Mosogatnivaló: közepes

2016/12/14

Forró csoki ajándékba

Hozzávalók:
- 85 gramm tejpor
- 15 gramm kakaópor
- 35 gramm cukor
- 30 gramm csoki (tej/ét/fehér vegyesen)
A későbbi elkészítéshez:
- 175 ml tej vagy forró víz/adag

Elkészítés:
Én egy kisebb, kicsit díszesebb üveget használtam, ebbe fért volna szerintem két adag, ha hagyom, de egy sima befőttes üvegbe háromszor ennyi is bele kell, hogy férjen.
Lemérem a tejport, az üvegbe öntöm, és ugyanígy teszek a kakaóporral és a cukorral is. Kanállal kicsit próbáltam elegyengetni minden réteget. A csokiból lehet egyfajtát is, de én vegyesen tettem tej-fehér-és étcsokiból is. Lehet reszelni, kisebb darabokra vágni, de én zöldséghámozóval vágtam csokiforgácsokat, és szórtam a rétegek tetejére.
Mehet a tetejére egy szép szalvéta, és egy karácsonyi szalag. Ha nincs tele az üveg,  vigyázni kell, hogy függőleges helyzetben maradjon, különben összerázódik (ez az ajándék kézbesítésénél lehet fontos). 
Az konkrét ital elkészítéséhez a hozzávalókat összekeverem, és a keverékből 40 grammot egy bögrébe teszek, majd ráöntök 175 ml forró vizet vagy tejet. Elkeverem, és fogyasztom.

Tipp:
Ha ajándékba megy, érdemes egy szép kártyára felírni a készítés módját.


Nehézség: könnyű
Idő: 10 perc
Adag: ebből 4 adag ital lesz
Mosogatnivaló: kevés

2016/12/09

Narancsos csokilikőr

Hozzávalók:
- 4 dl tejszín
- 15 dkg cukor
- 10 dkg étcsokoládé (70%-os)
- 3 narancs leve
- 1 narancs reszelt héja
- 4 dl rum

Elkészítés:
A tejszínt egy lábasba öntöm, majd alacsony lángon felteszem melegedni. Hozzáöntöm a cukrot, és kevergetem kicsit, hogy segítsem felolvadni. Míg olvad, kockákra töröm az étcsokit (vagy vágom, kockáknál kisebb darabokra) és ha elolvadt a cukor, hozzáadom a tejszínhez a csokit, és addig keverem, míg teljesen fel nem oldódik.
Belefacsarom a narancsok levét, elkeverem, belereszelem a héját is, majd leveszem a tűzről, és hagyom kihűlni.
Ha szobahőmérsékletű, hozzáöntöm a rumot, és szűrőn keresztül üvegekbe öntöm. Hűtőben tárolom, fél évig is eláll (csak nem tart ki addig).

Tipp:
Érdemes karácsony előtt pár héttel megcsinálni, hogy összeérjenek az ízek.


Nehézség: könnyű
Idő: 10 perc (plusz míg szobahőmérsékletre hűl)
Adag: nekem egy borosüvegbe és még egy picike befőttes üvegbe fért bele
Mosogatnivaló: kevés


A receptet HahoPihénél találtam. 

2016/12/01

Tonhalkrémes – aszalt paradicsomos melegszendvics

Hozzávalók:
- 1 db 160 grammos tonhalkonzerv (nekem ilyen kiszerelésben volt +/-10-20 gramm nem számít)
- 180 gramm krémsajt (lehet variálni különböző ízesítésekkel)
- 30 gramm majonéz
- 25 gramm ketchup
- 4-5 szelet olajban eltett szárított paradicsom
- kenyér (attól függően, mennyit fogyasztok)
- mozzarella sajt (attól függően, mennyit fogyasztok)

Elkészítés:
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A tonhalkonzervet kibontom, lecsöpögtetem róla a levet, majd egy tálba öntöm. Rákanalazom a krémsajtot, a majonézt, és a ketchupot, majd jól elkeverem. A szárított paradicsomszeleteket kisebb darabokra vagdosom, majd ezt is belekeverem az eddigiekbe. A kenyere(ke)t megkenem a krémmel, majd vékonyan rávágok 2-3 szelet mozzarella sajtot, és beteszem a sütőbe. Addig sütöm, míg a sajt rá nem olvad a krémemre.

Tipp:
Lehet ízesíteni különböző fűszerekkel, illetve sóval és borssal, de nekem nem hiányzott semmi, csak a tetejére tépkedtem egy kis friss bazsalikomot.


Nehézség: könnyű
Idő: 15 perc
Adag: kb. 3 szelet kenyérre való
Mosogatnivaló: kevés