2013/05/16

Eperlekvár

Azt hinné az ember, lekvárt főzni egész napos program - a takarítást nem számolva. Ugyan a recept a képen látható mennyiséghez íródott, de az elkészítés és takarítás ideje is jelentősen lecsökken. És még jók is vagyunk, mert megcsináltuk életünk első eperlekvárját!

Hozzávalók:
- bruttó 1 kg eper (ebből lejön nettó a zöldje)
- 30-35 dkg cukor (35 annak, aki édesebben szereti)
- szalicil
- 1 zacskó Dr Oetker "dzsemfix szuper" (elhagyható)
- 1 darab 1 literes üveg, és egy kisebb
- takaró, vagy pléd

Elkészítés:
Az epreket megmosom, kiszedem a csumájukat, és széltében 3-5 szeletre vágom őket. Ha mindegyiket felszeleteltem, lábasba teszem, és kézzel összegyurmázom kicsit, vagy krumplinyomóval összenyomkodom (szintén csak egy kicsit), hogy levet eresszen. Felteszem főni, közepes lángon kevergetve főzöm kb. húsz percig. Ha puha, összeturmixolom, beleöntöm a cukrot, jól elkeverem, és még tíz percig főzöm a cukorral. 
Ha megvan, beleöntöm a jam fixet, és további 2-3 percig főzöm vele.
Eközben szaliciles forró vízzel kiöblítem az üvegeket, fejjel lefelé fordítom egy konyharuhára, hogy kifolyjon a víz. (Nem törlöm ki, mert elvész a higiénia)! Beleöntöm az üvegekbe a lekvárt úgy, hogy majdnem tele legyen. Üvegenként teszek rá egy késhegynyi szalicilt, és jó erősen rájuk tekerem a kupakot. Pokrócba teszem, 5 percre fejjel lefelé állítom az üvegeket (semmi nem történik, ha öt percnél tovább marad így) és jól bebugyolálom őket. Egy éjszaka alatt ki is hűlnek a maguk ütemében.

Tipp:
A dzsemfix tehát elhagyható, de ártani nem árt, mert krémesíti a lekvárt, de nem ,,dzsemül" be tőle. Ha nem tennél bele, akkor tovább kell főzni az epreket, hogy tovább párologjon, és ne legyen annyira folyós.


Nehézség: könnyű (tényleg)
Idő: kb. 45 perc
Adag: a képen látható, kb. 1,2 liter
Mosogatnivaló: kevés

2013/05/07

Tiramisu epervelővel

Hozzávalók:
- 30-35 dkg babapiskóta
- 12 dkg porcukor
- 50 dkg mascarpone sajt
- 2 dl erős feketekávé
- 0,5 dl rum (rumaroma is megteszi)
- 3 teáskanál holland kakaópor (nem kötelező)
- fél kiló eper

Elkészítés:
Lefőzöm a kávét és hagyom hűlni. Ha kihűlt, vagy langyos, belemártogatom a babapiskótát. Nem kell áztatni, csak ippeghogy beletenni és megforgatni. Egyenként mártogatva rakok ki vele egy tálat.



Az epreket megtisztítom, és összeturmixolom, majd alaposan, lehetőség szerint csomómentesre keverem a szobahőmérsékletű mascarponéval. Hozzáöntöm a porcukrot, ezzel is elkeverem, és szépen elegyengetem a babapiskóta-ágyon. Inkább 24, de minimum 12 órára hűtőbe teszem.
Tálalásnál kakaóport szórok a tetejére, és eperrel díszítem.

Videó:

Tipp:
Ha kisebb a tál, két rétegben is lehet rakni babapiskótát, illetve a krémet. Az eredeti tiramisu recepttel ellentétben ebben nincs tojás, mert tapasztalatom szerint az eper és a tojás együtt nagyon folyóssá teszi a krémet.

Nehézség: könnyű
Idő: fél óra + "érési idő"
Adag: 8-10
Mosogatnivaló: kevés

2013/05/01

Spenótos körtekrémleves

Hozzávalók:
- 38 dkg spenót massza
- 2 közepes vöröshagyma
- 900 milliliter erőleves
- 2 nagyobb körte (összesen kb. fél kiló)
- 2 babérlevél
- 1 dl tejszín
- 4 evőkanál olaj

Elkészítés:
Az olajat felmelegítem, kicsit dinsztelem benne a hagymát, és hozzáteszem a héjától megfosztott, felkockázott körtéket. Addig kevergetem, míg nem sistereg, hozzáöntöm a spenótot, ezt is megforgatom benne, majd hozzáöntöm a 900 milliliter erőlevest (vagy 900 milliliter vizet és 2 leveskockát). Két babérlevéllel ízesítem. Kb. fél óráig főzöm kis lángon. Ha megpuhult a körte, kihalászom a babérleveleket, és összeturmixolom. Visszateszem a tűzre, és krémesítem a deci tejszínnel.

Tipp:
Ha betétet is szeretnénk bele, akkor turmixolás előtt halásszunk ki pár darab körtét, és utólag tegyük bele a levesbe, hogy legyen mit rágni.


Nehézség: könnyű
Idő: 45 perc
Adag: 4
Mosogatnivaló: kevés